Énektanulás pszichológiai gyógyhatásai

 

Elsőként az éneklés és a zene hatására hívnám fel a figyelmet. Gyógyító, kiteljesedést nyújtó, örömkészséget fokozó flow élmény, mely kihat a személyiségre, az önbecsülésre, a világhoz való hozzáállásra, az örömkészségre. Kovács Magda Step for stars sikermódszerének alkalmazásával, pszichológiai eszközökkel kiegészítve, a keleti orvoslás emberképét is felhasználva segítem az énekelni és önmegvalósítani vágyókat az énektanulás útján.

Tizenévet töltöttem el Kovács Magda Polgári Zenetanodájában. Három éven keresztül a hangképzést, korrepetíciót, az éneklés alapjait, majd a további években a művésztovábbképzőn a színpad, a stúdió, a közönséggel való kapcsolat, a pszichológiai hatások és kínai orvoslás energetikai ismeretei, a csakrák és az anatómiai ismeretek kiaknázása segítette az éneklést. Ezek felhasználásával, saját pszichológiai tudásommal, biorezonanciás és művészetterápiás ismereteimmel várom az énekelni vágyók jelentkezését. 


vissza

Kapcsolat

Zuglói Pszichológiai Rendelő:
Budapest, 1145. Varsó utca 8.

LélekTereM
Sashalmi Pszichológiai Központ:

Budapest, 1163. Albán utca 28b.

Elérhetőségeink:

Dr. Kunsági Andrea (Zuglóban és Sashalmon)
Telefon: +3630311-5128
e-mail: kunsagi.andrea@t-online.hu

Morvai Petra (Zuglóban)
Telefon: +36303857389
e-mail: morvaipetra@yahoo.com

Joó Dalma (Zuglóban)
Telefon: +36703292567
e-mail: joodalma98@gmail.com

Szeleczki Kornélia (Sashalmon)
Telefon: +36306600120
e-mail: kornelia.szeleczki@gmail.com

Orosz Adrienn (Sashalmon)
Telefon: +36707826587
e-mail: 
orosz.adrienn.pszichologus@gmail.com

Sólyom Eszter (Sashalmon)
Telefon: +36309707119
e-mail: solyom.ecoach@gmail.com

Balázs Eszter (Sashalmon)
Telefon: +36306238871
e-mail: balazs.eszter.reka@gmail.com

Tömöri Lilla (Sashalmon)
Telefon: +36202749914
e-mail: tmrlilla@gmail.com

Nyitvatartás:

Előzetes telefonos bejelentkezés alapján.